2012. október 31., szerda

Madáretető 2012. 10. 31.

A téli etetés hivatalosan november elején kezdődik, de az októberi mínuszokra való tekintettel, már a hónap végén megkezdtem a madarak etetését. Az etetőt teraszunkon állítottam fel, és különböző magvakkal töltöttem meg. Ilyenkor az elsődleges cél természetesen a madarak védelme, de ha jelenlétük ezáltal már adott, miért is ne használhatnánk ki a helyzetet egy kis fotózásra.
Kerítettem egy vékony beülőágat, melyet a korláthoz kötve, az etető fölé hajtottam, a végére pedig egy fél almát szúrtam.
A legjobb fotózási felületet azonban saját találmányom biztosította: Egy vaskosabb faágba fúró segítségével kis vájút alakítottam ki, melyet szintén gabonával töltöttem fel, így a madár táplálkozása közben mindig van időm elkészíteni a fotókat, méghozzá arra alkalmas környezetben (lehetséges, hogy nem én vagyok az első aki ezt alkalmazza, de máshol még nem találkoztam ezzel a módszerrel).
Szerdán korán felkeltem, hogy a reggeli fényeket kihasználva fotózhassak. Még nagyon a szezon elején vagyunk, ezét csak a széncinegék és verebek látogatják az etetőt, és az utóbbiak csak a földre kiszóródott magokat csipegették, szóval róluk egyelőre nem készült fotó, de kezdetnek nem volt rossz.


Széncinege - Parus major

Széncinege - Parus major

Széncinege - Parus major

Széncinege - Parus major